Skip to content

Interjú – Dr. Horváth Daniella lógyógyász specialista állatorvossal

Mióta dolgozik állatorvosként?

-2003-ban kaptam meg az állatorvosi diplomámat. 2008-ban végeztem lógyógyász szakállatorvosként és 2016-ban diplomáztam Belgiumban akupunktúrás állatorvosként.

Miért választotta kifejezetten a lógyógyászatot?

-Általános iskolában döntöttem el, hogy állatorvos leszek. Valamiért a lovak ereje, értelme és nemessége magával ragadott, és szeretnék minél többet megtanulni tőlük-róluk.

Mióta látja el a Bábolna Nemzeti Ménesbirtokon állatorvosi feladatait?

-Bábolnára 2004-ben hívtak alkalmazott állatorvosnak. Mialatt kislányom születése után otthon voltam, megszűnt Bábolnán az állatorvosi státusz, ezért nem tudtam visszamenni dolgozni. Három évig önálló állatorvosként dolgoztam, majd 2016-ban szerződéssel kerültem vissza a méneshez.

Vannak publikációi a lógyógyászattal kapcsolatban?

-Szakdolgozataimat ló etológiából illetve akupunktúrás esetekből írtam, valamint írtam egy cikket az arab csikók ELISA vizsgálatokon alapuló immunológiai állapotáról, a Magyar Állatorvosok Lapjába.

Jelenleg mekkora állomány lát el?

-Jelenleg a szerződés szerint a bábolnai és a dióspusztai ménes lovait látom el, ami kb 500 állatot jelent.

Voltak szakmai kihívást jelentő esetei?

-Igen, ennyi év gyakorlat után és ennyi ló mellett mindig vannak nagy kihívást jelentő esetek. Az a tapasztalatom, hogy lépésenként haladva, több irányból megközelítve lehet náluk gyógyulást elérni. Gyakran alkalmazom integráltan a keleti és a nyugati gyógymódokat, a fizikoterápiát és a fitoterápiát. Illetve a lóval együtt a környezetét is vizsgálom.

Mikor és honnan hallott először az Immunovet termékcsaládról?

-Az Immunovetről kb 2005-ben hallottam először, kollégáim kutatásai kapcsán. Akkor is kipróbáltam a terméket és jók voltak a tapasztalataim vele.

Milyen tapasztalatai vannak Immunovet EQ –val kapcsolatban?

-Segít a fertőző betegségek megelőzésében, gyorsítja a sebgyógyulást, krónikus betegségekben javítja az általános állapotot, támogatja a gyógyszeres kezelés hatékonyságát.

Végeztek kísérleteket az Immunovettel EQ – val?

-Kísérletek elvégzésére nincs lehetőségem, de végzek megfigyeléseket a választás körüli időszakban csikóknál: az ilyenkor szokásosan előforduló fertőző betegségek az Immunovet EQ adása mellett elmaradtak, csökkent a gyógyszerköltség. Az átlagosnál gyakrabban fertőzést kapó lovakat megfigyelve, jelentősen javítja az ellenálló képességet.

Kiknek ajánlja az Immunovet EQ lovaknak kifejlesztett változatát?

-Ajánlom a rendszeresen versenyre járó lovaknak, választás körül a csikóknak, műtét utáni regenerálódás segítéséhez, a legyengült immunrendszer erősítésére.