Hat láb, két szív, egy büszkeség! - Immunovet csapat a Hard Dog Race-en

Október 12-én szombaton rendezték meg az idei Hard Dog Race futamot Egerben, egy vadonatúj helyen, egy vadonatúj pályán.
Ez a futam számunkra is különleges volt, hiszen most először velünk, az Immunovet standjával és csapatával is találkozhattatok a helyszínen. A verseny támogatóiként és egyben versenyzőiként érkeztünk az egri dombokra.

 

Az idei futamon is megmaradtak az izgalmas és olykor sáros, vizes akadályok; természetesen egy kis csavarral, hiszen minden HDR futam rejteget újdonságot és meglepetést azoknak is, akik már teljesítették valamelyik előző távot. Emellett persze volt kutyafürdető helyszín a futam végére, bemelegítő az elejére és sok finomság, kóstoló, étel-ital, tehát minden, ami egy jó kis kutyás naphoz kell.

 

Számtalan érdeklődő érkezett Immunovet sátrunkhoz, játékos kedvű felnőttek és bögrés ajándékra csábuló gyerekek egyaránt. Kutyás itatótáljaink mindig vízzel telten várták a beérkezőket, a kifáradt versenyzők jó szívvel pihentek standunk alatt. Mindig nagy öröm számunkra, amikor személyesen tapasztaljuk, hogy mennyire szeretitek a termékeinket, milyen sok kutyatartó tartja fontosnak kisállata szervezetének karbantartását. Hálásak vagyunk a kérdéseitekért és észrevételeitekért!

 

Egy biztos, aki eljött számtalan élménnyel gazdagodva, kicsit fáradtan, de jókedvűen, sárosan, mégis pirospozsgásan indult hazafelé. Ahogyan mi is...

 

Köszönjük, hogy a részesei lehettünk a HARD DOG RACE élménynek, köszönjük a profi szervező munkát és a sok segítséget! Gratulálunk a versenyzőknek!

 

Bízunk benne, hogy a következő futamon is találkozunk Veletek és a Hard Dog Race csapatával!

Minden jog fenntartva! Copyright © Immunovet Kft.